Nem vagyok én semminek az elrontója, a ponyvának és a romantikus irodalomnak is megvan a helye, az olvasóközönsége, a vásárlói. De, ami ekörül a nő körül létezik, ez a borzalmas hájp, ettől a gyomrom felfordul. Emberek, komolyan ennyivel beéritek? Mikor olyan könyveket olvashatnátok, mint a Monte Cristo grófja (ami izgalmas, van benne kaland, szerelem), vagy a Jane Eyre (még több szerelem), nem értem én ezt.
A könyv végefelé azonban megvilágosodtam és rájöttem, hogy ezt én is meg tudom csinálni. Kirajzolódott előttem a jövőbeli karrierem. Szóval, reszkess Fejős Éva, mert két dudásnak egy csárdában nincs helye.
Nah, de mi is az igazi problémám a hölgy munkásságával? (Mivel nem akartam alaptalanul cikizni, ezért elolvastam ezt a művet, és nem többet.) A legnagyobb gond, hogy szerintem az írónak, nemhogy az emberi, de még a női lélekről sincs egyáltalán fogalma. Az összes szereplő élettelen, a nők visszataszítóan nyálasak és gyengék, holott érezni, hogy pont az lenne a cél, hogy no lám milyen erős feminim karaktereket tudok kitalálni. Nem. Ezek MaryAnn/Jane/Joe karakterek (bevallom nem jut eszembe a pontos megnevezés, de arról van szó, hogy valaki olyanra formálja a szereplőjét, amilyen ő maga szeretne lenni, ezáltal irreálisan tökéletessé és idegesítővé téve azt).
Drága, drága Éva, azt pedig magadtól is beláthattad volna, hogy a világon semmit nem tudsz a magyar tizennyolc évesek életéről, viselkedéséről, nyelvezetéről, és mégis megalkottál egy olyan torzszülöttet, akit a kortársai valószínűleg a saját beleivel folytanának meg egy fán a nagyszünetben.
De olvastam én már olyan könyvet, aminek a története gyenge volt, de a nyelvezete a hangulata, annyira magával ragadott, hogy azóta is az egyik kedvencem. De az, hogy egy 30-40 valahány éves nőszemély ennyire pongyolán fogalmazzon (eszembejutott, az is, hogy a tízévesen írt, anyám által limonádénak nevezett irományaimmal jómagam is házaljak az Ulpiusnál) felháborító. Tanultuk ám mi a média oskolában, hogy, aki nem tud párbeszédet írni, gyakorolja szorgalmasan, de azért az órai munkába ne nagyon erőltesse. Hát, Éva pedig nem olyan nehéz kihagyni a céltalan és unalmas szócsatákat, ahol minden negyedik válasz három pont és fél (!) oldal után, nem lévén útbaigazítás, hogy ki is beszél, elvesztem a fonalat. És sajnos van bennem annyi magabiztosság (még), hogy tudjam nem az én készülékemben van a hiba. Vagy az is egy megoldás, ha a mindennapokban használt valószínűleg életszerűbb párbeszédeket felhasználod, de ha nem találkozol ilyenekkel, egyáltalán emberekkel sem, akkor nem biztos, hogy az írói, főleg a karakter központú írói szakma a te területed.
De miről is van itt szó? A történet szerint egy fiatal trendkutató (mi a fene) és fia meghívást kapnak New Yorkba, a híres rocksztár otthonába, hogy együtt karácsonyozhasson a család. Ugyanis a fiú nem is kisebb embernek a zabigyereke mint ennek a világhíres sztárnak (aki többször van említve rószaszín ingben, namármost nem is merem beírni a keresőbe, hogy “Keith Richards in pink shirt”, mert olyat látok, amit Éva látott és megijedek, vagy pedig beigazolódik a gyanúm és rájövök, hogy ilyen nem is létezik, nem merek kockáztatni, pedig Wayne “Sunny” White többször is a hírhedt Rolling Stonehoz van hasonlítva), össze is jönnek mind szépen csendben békességben, kicsit összekap mindenki, felüti a fejét a szerelem, dráma, intrika, a végét azért nem lövöm le egyrészt, mert nem nagyon van neki, másrészt, mert azért népes ám a fanbase, hogy én itt felelőtlenül kijelentgessek.
Szóval, azóta íródik a könyvem, hátha eltudom adni. Addig is elmélkedem hogy ez most komoly-e vagy Éva is palira vesz mindannyiunkat, ahogy én tenném a helyében. És utoljára még egy gondolat: azért, mert valaki tud helyesen írni, még nem jelenti, azt, hogy rögtön író is.
Ez már 2008 óta kikivánkozott belőlem,
Kobuta
(Kedvem lenne egy ilyen laza Hate Fejős Éva Online-t összehozni.)
3
